Blogolj!

Magyar startupot díjaztak nemzetközi energetikai versenyen

A technológiai innovációkra szakosodott startup vállalkozások legnagyobb kelet- és közép európai energetikai versenyén, a PowerUp krakkói döntőjében harmadik lett a magyar V-Chiller csapata - közölte a versenyt szervező InnoEnergy.

A V-Chiller energiaipari fejlesztéssel foglalkozó startup egy gyors hűtési technológián dolgozik, amely képes egy percnél rövidebb idő alatt lehűteni az italos palackokat. Ezzel több mint 50 százalékkal csökkenthető a felhasználók áramköltsége.

A PowerUp versenyeken már több magyar startup is sikerrel szerepelt: 2016-ban az áramfogyasztást csökkentő innovációjával nevező Greenergizer szintén harmadik lett, míg 2017-ben az új és hatékony fázisváltós hőtárolási megoldást bemutató HeatVentors első helyezést ért el.

Az idei nemzetközi döntőn 14 startup szerepelt, a versenyre 24 európai országból közel 300 startup nevezett.

A győztes a szlovák Danubia Nanotech lett a hőmérsékletméréshez alkalmazható ultra vékony, filmréteg bevonatú szenzorával, amely meghosszabbíthatja elemek, akkumulátorok élettartamát. A második helyezett, a lettországi Atlant 3D Nanosystems egy 3D-s nyomtatót alkotott mikro- és nanochipek gyártásához.

Az InnoEnergyt az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT), az Európai Unió testülete támogatja. A verseny nyertesei a pénzdíjak mellett bekapcsolódhatnak az InnoEnergy Highway programba, amely az elmúlt nyolc évben kétmilliárd eurót fektetett különböző projektekbe. Támogatásukkal már több mint nyolcvan termék került piacra áll.

(Forrás: MTI, fotó: InnoEnergy)

https://startlap.blogstar.hu/./pages/startlap/contents/blog/73473/pics/lead_800x600.jpg
energetika,innoenergy,v-chiller,verseny
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?